A projekt keretében tervezett 4 db fórum közül a harmadik alkalommal a Helyi értékek, társadalmi felelősség vállalás és önkéntesség a népi kézműves értékek megőrzésben címmel szerveztünk eseményt 2018. szeptember 29-én. Az esemény helyszíne a békéscsabai Tégla Közösségi Ház volt. Partnerszervezeteink mindegyike több fővel is képviseltette magát, valamint szép számmal voltak jelen a megyében működő népi kézműves közösségek tagjai is. Az eseményen 21 kézműves alkotóközösség képviseltette magát, s közülük az eseményen 10 újonnan (az utóbbi egy évben alakult) kör mutatkozott be többféle módon is.

A fórum kísérőprogramja egy kiállítás volt, ahol minden újonnan bemutatkozó közösség munkájából ízelítőt kaphattunk. Voltak itt félkész munkák, tervek, de néhány helyen már gyönyörű, elkészült alkotásokat is megcsodálhattunk, így a tótkomlósi gyapjúszőnyegeket, a telekgerendási fafaragó közösség munkái, a mezőkovácsházi kézműves kör alkotásai, stb. A közös népdaléneklést követően megkezdődött az esemény, ahol az első szünetig a „Helyi értékek, társadalmi felelősség vállalás és önkéntesség a népi kézműves értékek megőrzésben” témakört járták körbe előadóink, több szempontból. Varga Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály osztályvezető-helyettese, közművelődési csoportvezetője a békéscsabaiságot, a helyi identitás kialakulását és a helyi értékek szerepét állította középpontba. Zsótér Mária, közösségfejlesztő, mentálhigiénés szakember az önkéntesség szerepéről beszélt a helyi társadalom, a helyi közösség fejlesztésében. Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke a népi kézműve értékek szerepét mutatta be a helyi társadalom és a helyi gazdaság fejlesztésében. Széll János etnográfus az „Érték mérték a népi kézművességben” címmel tartott előadást. Rövid szünetet követően a kézműves körök vezetőinek, tagjainak előadásai, bemutatkozásai következtek, ahol is megismerkedhettünk a körök történetével a kezdetektől napjainkig, az általuk végzett hagyományőrző tevékenységgel, illetve az alkotásaik elkészítésének folyamatát is bemutatták. Igen érdekes tapasztalatcsere lehetőség adódott e beszámolókat hallgatva, így minden kör esetében képet kaphattunk a tagságról, a motivációkról, s a közösségfejlesztés sajátos alkalmairól, mint táborok, szalonnasütések, egyéb – nem kizárólag szakmai – programok. Összességében elmondható, hogy a közösségek, csoportok tagjai új ismeretekkel, ötletekkel, tapasztalatokkal a tarisznyájukban indulhattak haza késő délután, a tanácskozás zárását követően.

 

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg (1453×1004)

Cs, márc. 28, 2024
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 29, 2024
2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT - MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL...
Cs, febr. 08, 2024
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Cs, jan. 04, 2024
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a debreceni Kézműves Alapítvány,...
P, szept. 08, 2023
Meghosszabbítjuk a Békés Megyei Népművészeti Egyesület akkreditált képzéseinek és...
Szo, júl. 15, 2023
Meghosszabbítottuk a már korábban meghirdetett XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL - 2024...
Sze, jún. 21, 2023
A Népi játék és kismesterségek oktatója képzésben résztvevők számára lehetőség van Képzési hitel...
Cs, jún. 08, 2023
Szent Iván Napi Vigadalom Békéscsaba, Szent István tér 2023. június 24. 18:00 - 22:00 óráig 18:00...
Sze, jún. 07, 2023
images/cikkek/2023/koros_volgyi_2023_reszletes_prospektus.jpg XXIII. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM - A...