Egyesületünk – 1982-es megalakulásától kezdődően – többféle kommunikációs eszközt használt, hogy tájékoztatást nyújtson az egyesület tevékenységéről. A ’80-90-es évek elején még csak a posta működött. Ahogy telt az idő, bővültek a lehetőségeink. Meggyorsult az információáramoltatás a fax-szal, de akkor még nem mertünk olyan eszközökről álmodni sem, amelyek ma rendelkezésünkre állnak. Melyek ezek? Honlap (ebből is van 2), Youtube csatorna, Facebook, Instagram, e-mail. Ez utóbbi közvetítőcsatornán küldjük félévente a félévre szóló eseményekre jelentkeztetését, és alkalmanként egy-egy eseményhez kapcsolódó információinkat. Hosszas készülődés után úgy döntöttünk, hogy szükségünk van egy külsejében is megújuló, tartalmában összegzőbb információkat tartalmazó felületre, amelyet hírlevélnek, hírturmixnak nevezünk el. Ezen a felületen adjuk tudomásul havonta a legjelentősebb tevékenységeink tartalmi összegzését, mindezt színesítve fotókkal, grafikonokkal, ábrákkal.
Bízunk abban, hogy az egyesület tagjai és mindazok, akikhez eljut ez az elektronikus hírlevél, szívesen lapozzák, és a mi kis újságunk mindaddig élni fog, amíg egy újabb, korszerűbb hírközlési eszköz nem áll a rendelkezésünkre. Pál Miklósné elnök

 

Cs, márc. 28, 2024
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 29, 2024
2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT - MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL...
Cs, febr. 08, 2024
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Cs, jan. 04, 2024
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a debreceni Kézműves Alapítvány,...
P, szept. 08, 2023
Meghosszabbítjuk a Békés Megyei Népművészeti Egyesület akkreditált képzéseinek és...
Szo, júl. 15, 2023
Meghosszabbítottuk a már korábban meghirdetett XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL - 2024...
Sze, jún. 21, 2023
A Népi játék és kismesterségek oktatója képzésben résztvevők számára lehetőség van Képzési hitel...
Cs, jún. 08, 2023
Szent Iván Napi Vigadalom Békéscsaba, Szent István tér 2023. június 24. 18:00 - 22:00 óráig 18:00...
Sze, jún. 07, 2023
images/cikkek/2023/koros_volgyi_2023_reszletes_prospektus.jpg XXIII. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM - A...