A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola Általános Iskola Óvoda Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiummal együttműködésben 2018. szeptember 26-án, az iskola tanulói számára szervezett EZERSZÍNŰ ŐSZ elnevezésű rendezvény közelebb hozta az aktuális természetben történő változásokat a diákokhoz, szélesebb teret nyitott arra, hogy a betakarítás olyan esemény a magyar kultúrtörténetben, ami ünnep. Hálát adni az elvégzett munkáért, a betakarítható élelmekért magától értetődő dolog. A gyerekek megízlelhették, megszagolhatták az őszi terméseket. Soós Emőke bábszínész közreműködésével interaktív mesehallgatáson vettek részt a legkisebbek, illetve népi ügyességi játékokat próbálhattak ki. A kézműves foglalkozásokon csak ebben az évszakban beszerezhető, friss alapanyagokat használtak. Csuhéangyalkákat, különböző termésekből díszeket, valamint nádból és fából sípokat készítettek. A délután színesítette még néptánctanulás Majorosi Tímea néptáncoktató közreműködésével, valamint a gyerekek igazi autentikus lovaskocsikázáson vehettek részt.

Mezőkovácsházán a Kalocsa Róza Közhasznú Nonprofit Kft-val partnerségben 2018. október 1-én került megrendezésre az „Idősek Világnapja” alkalmából szervezett ünnepség. A program célja volt a településen élő idős lakosság - elsősorban a 65 év felettiek - köszöntése, valamint a népi kultúra népszerűsítése volt. A kellemes hangulatú eseményen gyümölcsökkel, kaláccsal, meleg teával és forralt borral várták a megjelenteket. A programon 117 fő vett részt. A rendezvényt Varga Gusztáv polgármester ünnepi köszöntője nyitotta meg, majd az Áldás Zenekar népzenei műsorát láthatták és halhatták a résztvevők. A koncertet követően Szénási István alpolgármester úr köszöntötte a 3-3 legidősebb női és férfi lakost Mezőkovácsházán. A rendezvényt színesítették népi mesterségbemutatók, a jelenlévők nagy érdeklődéssel figyelték a szövés, a csipkeverés és a nemezelés munkafolyamatait. Illetve az érdeklődők kötetlen beszélgetést folytattak a közösségek megtartó erejéről.

Nagybánhegyesen, a Szlovák Hagyományőrző Egyesület együttműködésével 2018. október 1-én került megrendezésre az „Idősek világnapja” alkalmából rendezett ünnepség a településen élő szépkorúak, az általános iskolás gyermekek és szüleik részvételével. A műsorban a nagybánhegyesi citerások szórakoztatták a közönséget. Valamint a népi mesterségbemutatón a hímzésekkel ismerkedhettek a gyerekek és még a fiúknak is volt kedve kipróbálni a hímzést. A gyöngyfűzés a lányokat érdekelte jobban és szívesen fel is próbálták a karkötőket és a nyakláncot. A textiles játszóházban virág formájú tűtartót lehetett készíteni. Örültünk a szép számú érdeklődésnek, a rendezvényen 110 fő vett részt. Az idősek nagyon hálásak voltak a megvendégelésért és jóízű beszélgetéseket folytattak a közösségek megtartó erejéről.

Tótkomlóson 2018. október 2-án a település időseit ünnepelték az „Idősek Világnapja” alkalmából. A Tótkomlósi Evangélikus Egyházközséggel arra invitáltuk a szépkorúakat, hogy jöjjenek, legyenek vendégeink, töltsünk együtt egy napot, örüljünk egymásnak, és forduljunk hálás szívvel a Teremtő felé, megköszönve Istennek, hogy a hétköznapi ünnepen egymás társaságával és gazdag programmal megajándékozottak lehetünk. E napon lehetőségünk volt egy rendezvény erejéig megállni, és segíteni egy kicsit, színesebbé tenni a nyugdíjas kor napjait. Ezeket a gondolatokat szem előtt tartva a nap folyamán a Szegedi Látványszínház előadása, gyermekek és időseink versszavalása és az önkéntes népdalkör énekei nyújtottak élménydús pillanatokat a résztvevőknek. A programot kézműves mesterségbemutatók színesítették, a résztvevők a nemezelés, a gyöngyfűzés és a vászonszövés mesterségével ismerkedtek meg. A délelőtti számtalan program után ebédre invitáltuk az időseket. Az alkotás közben a jókedv, a beszélgetés öröme volt az uralkodó.

A Telekgerendáson, 2018. október 28-án köszöntöttük a település szépkorú lakosságát. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Telekgerendás Község Önkormányzata és a Telekgerendási Népművészeti Kör együttműködésével megvalósuló rendezvényen a Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde gyermekei köszöntő műsorral kedveskedtek, az Idősek Klubjának énekkara adott műsort, illetve nótaénekes szórakoztatta a közönséget. Az Idősek Klubja dolgozói és vállalkozó tagjai önkéntes munkában lekváros gofrival, teával, többféle zsíros kenyérrel vendégelték meg a résztvevőket. Az érdeklődők kötetlen beszélgetést folytattak a közösségek megtartó erejéről. A népi kézműves játszóházban a jelenlévők kipróbálhatták a korongozás fortélyait – idősek, fiatalabbak egyaránt - az ördöglakatok pedig állandóan kézben voltak, a rendezvény teljes időtartama alatt próbálkozók ültek az asztal körül.  A gyöngyfűzés a rendezvényeinken mindig nagy siker, sok érdeklődőt, próbálkozót vonz. Ugyancsak a projekt keretében érkezett a Talléros Népzenei Együttes és a Belencéres Néptáncegyüttes közös műsorral. A fiatalok lelkesedése, szakmai tudásuk és a hangulat, melyet bemutatójukkal létrehoztak, igazi örömöt okozott a résztvevőknek, állva tapsolták a táncosokat, zenészeket egyaránt. A rendezvény célcsoportját az idősek alkották, de természetesen minden korosztályból szép számmal érkeztek, összesen 142 fő.

Az Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület együttműködésével 2018.november 17-én Újkígyóson, a Petőfi Sándor Művelődési Házban valósult meg a Márton Napi Vigasságok rendezvény. A célcsoport a teljes lakosság volt, a játszóházban a kisebbeket, 14 éven aluli fiatalokat vártak elsősorban, míg a táncház a felnőtt korosztályt célozta meg. A rendezvényen 108 fő vett részt. Az esemény célja a Márton-napi népszokások segítségével közösségi alkalom megteremtése volt, amikor is az újkígyóson élők együtt tölthettek egy estét, ahol a meglévő társas kapcsolatok tovább erősödhettek, valamint újak szövődhettek. A találkozás öröme mellett a résztvevők információt kaptak a jeles naphoz köthető hagyományos értékeinkről Harangozó Imre, az Ipolyi Arnold Népfőiskola elnökének bevezető gondolataiból. A népi kézműves műhelyekben a gyermekek megismerhették a fazekasságot, bőrművességet, valamint a gyöngyfűzésben ügyeskedhettek. 19:00 órától a Ludas Együttessel megkezdődött a táncház Moldvai, Palatkai és Széki táncokkal. A tánc mellett a Márton-napi terített asztalon libazsíros kenyeret, megszentelt borokat fogyasztottak a vendégek beszélgetéseik közepette, ahol a közösségek megtartó erejéről folyt az eszmecsere.

 

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg (1453×1004)

Rendhagyó tárlatlátogatásra invitálunk mindenkit!

A "Népi textíliák a mai életünkben” című országos pályázati kiállítás ugyan jelenleg is áll Békéscsabán, a Megyei Könyvtárban, de sajnos a vírus miatt nem látogatható.
Dőljenek, hátra a fotelben, nézzék végig a videókat és gyönyörködjenek az alkotók szebbnél szebb munkáiban!
A kétrészes, összesen közel húsz-huszonöt perces film adjon mindenkinek örömet és reményt arra, hogy ez a rémálom rövidesen befejeződik és ismét visszatérhetünk a megszokott, vagy egy kicsit megváltozott életünkhöz.
A filmek az egyesületünk YouTube csatornáján bármikor megtekinthetők, azonban az alábbi két linkre kattintva máris láthatók.

Jó egészséget kívánunk ! #maradjotthon
Cs, okt. 15, 2020
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület „Innováció a kézművességben” című -...
Cs, okt. 01, 2020
Az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a...
Cs, júl. 09, 2020
Kedves Alkotók! Az idei év sok váratlan fordulattal lep meg bennünket, amelyek között vannak jók...
K, jún. 23, 2020
Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani a közelmúltban megjelent Magyar Falu Program Falusi Civil...
P, jún. 19, 2020
A mai naptól, a veszélyhelyzet megszűnésével újraindulhatnak a közművelődési tevékenységek,...
K, jún. 16, 2020
A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás...
Cs, jún. 04, 2020
Egyesületünk, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, különböző partnerszervezetekkel közösen 1989...
P, máj. 29, 2020
NÉPI KÉZMŰVES NAPKÖZIS TÁBOROK A NÉPMŰVÉSZETI ALKOTÓHÁZBAN BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI U. 32. A Békés...
Szo, máj. 16, 2020
Júniusra tervezett rendezvényeink - a koronavírus miatti jogi szabályozásra tekintettel -...