Az Újkígyóson 2018. szeptember 29-én, az Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület együttműködésével megvalósuló rendezvény célja a településen élők közösségi kapcsolatainak erősítése, a találkozás öröme, továbbá a lakosság, a helyi civil szervezetek, egyesületek saját értékeiknek, munkájuknak, ötleteiknek egymással történő megismertetése volt. A szervezők törekvése az volt, hogy létrehozzanak egy olyan teret – legalább egy napra – ahol a pénz, az anyagiak és az érdekek helyett az emberi, baráti kapcsolatok vezérelik az egybegyűlteket.

Az eseménynek az újkígyósi Petőfi Sándor Művelődési Ház és környéke adott otthont. A célcsoport a teljes lakosság volt, az egész napos programon 139 fő vett részt. A program 9:00 órakor vette kezdetét megnyitó beszédekkel. Ezt az újkígyósi Tengelic Énekegyüttes műsora követte, majd előadásokat hallgathattak a résztvevők a vidék életképességéről, az élet produkálta nehézségekről, megoldandó problémákról Dr. Hetesi Zsolt, egyetemi tanártól, valamint Fieszl Csaba vidékfejlesztési igazgatótól. A tartalmas gondolatok után a makói Maros Táncegyüttes műsora következett. 10:30-tól kerekasztal-beszélgetés keretein belül „Újrakezdésről, generációváltásról” címmel gondoskodtak a jó gyakorlatok bemutatásáról, együttgondolkodásról. A napot kulturális műsor zárta, az Újkígyósi Párta Banda citerás gyerekei és a Zákányszéki Unokatestvérek Tánccsoport előadásában. A rendezvény ideje alatt családi programok várták a résztvevőket: lovaglás, állatsimogatás, valamint népi kézműves játszóházak, ahol agyagozásra, gyöngyfűzésre, drótékszerek készítésére nyílt lehetősége a gyermekeknek.

 

 

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg (1453×1004)

Cs, febr. 29, 2024
2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT - MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL...
Cs, febr. 08, 2024
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Cs, jan. 04, 2024
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a debreceni Kézműves Alapítvány,...
P, szept. 08, 2023
Meghosszabbítjuk a Békés Megyei Népművészeti Egyesület akkreditált képzéseinek és...
Szo, júl. 15, 2023
Meghosszabbítottuk a már korábban meghirdetett XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL - 2024...
Sze, jún. 21, 2023
A Népi játék és kismesterségek oktatója képzésben résztvevők számára lehetőség van Képzési hitel...
Cs, jún. 08, 2023
Szent Iván Napi Vigadalom Békéscsaba, Szent István tér 2023. június 24. 18:00 - 22:00 óráig 18:00...
Sze, jún. 07, 2023
images/cikkek/2023/koros_volgyi_2023_reszletes_prospektus.jpg XXIII. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM - A...
P, febr. 24, 2023
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...