EFOP-1.3.5-16-2016-00026 - "Közösségek fejlesztése a népművészet eszköztárával Békés megyében"
Hagyományőrző húsvéti rendezvény 3 településen

A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola Általános Iskola Óvoda Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiummal együttműködésben 2018. március 24-én valósult meg az intézmény tanulói és családjaik számára szervezett Húsvéthoz kapcsolódó rendezvény. A program a „Palinta társulat” interaktív játékával kezdődött, amibe a gyerekek jó kedvvel vettek részt. Sokféle mozgásos, énekes, szerepjáték együtt alkotta az előadást. A rendezvényen közreműködtek a Békés Megyei Néptáncosok Szövetség tagjai, akik a húsvéti ünnepkörhöz tartozó szokásokkal, szokásjátékokkal kapcsolatos foglalkozást tartottak.

Ezután szabadon választhattak a gyerekek és a felnőttek a népi kézművesek kínálta programokból. Lehetett tojást írni és festeni, mézeskalácsot díszíteni, képeslapot, faliképet varrhattak, csuhéból nyuszit készíthettek és fajátékokat faraghattak a program végéig. Többen választották az időigényesebb tojásírást és festést, amit sok felnőtt is kipróbált. Ilyenkor megszűnik a korkülönbség, mindenki a legjobb tudását bevetve alkot, és akár egymástól is elleshetnek fortélyokat, nem zavar senkit, hogy gyerek, vagy felnőtt az ügyesebb, gyorsabb kezű alkotó.


Mezőkovácsházán a Kalocsa Róza Közhasznú Nonprofit Kft-val partnerségben 2018. március 31-én első alkalommal került megrendezésre a Húsvéti Kavalkád című program, melynek célja a hagyományos húsvéti népszokások felelevenítése, megismertetése, átörökítése, és átélése. A rendezvényen gyermekek, felnőttek és családok vettek részt. A program a hagyományos locsolkodással kezdődött. Öt helyszínen várták a lányok, asszonyok a lovas kocsin érkező békési Belencéres Néptáncegyüttes férfi tagjait, akik illatos kölnivel és szódavízzel locsolták őket a jelenlevők nagy derültségére. Ezt követően a program a könyvtárban folytatódott, ahol a részt vevők kézműves foglalkozásokon vettek részt: tojást festhettek, írókázhattak, csuhé alapanyagból nyuszit készítettek, valamint hűtőmágneseket. A gyerekek és felnőttek húsvéttal kapcsolatos totót tölthettek ki, játékos húsvéti rajzokat színezhettek. A békési Belencéres Néptáncegyüttes látványos legényes táncokat mutatott be, majd a leányokat és asszonyokat is táncba hívta. A közös tánc nagy sikert aratott. A program zárásaként a gyermekek tojáskereső és húsvéti sorversenyen vettek részt. Az udvaron valódi húsvéti bárányokat és pelyhes kis kacsákat lehetett simogatni. A rendezvény sikeres volt, a résztvevők a változatos programokon jól érezték magukat. Sokan jelezték, hogy jövőre is szívesen részt vesznek a húsvéti népszokásokat felelevenítő rendezvényen.

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik. Ezekre a gondolatokra építve szervezett a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség 2018. március 31-én a tótkomlósi családok számára húsvétozást. A rendezvény célja a húsvéti szokások felelevenítése, újraélése volt, hogy a közösségek meg tudják élni azokat a kiemelt alkalmakat, események, amelyek az emberi kapcsolatainkat gazdagították. Cél volt, hogy a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan egyre több család, baráti társaság kerüljön megszólításra, az idősebbek kimozduljanak otthonaikból - segítségükkel újra élni a húsvét csodáját -, ezáltal megőrizni a hagyományt, gazdagítani és bővíteni településünkön élők mindennapjait. A húsvét alkalmával első részében egy közös beszélgetésen vettek részt az érdeklődők „Húsvétozás mindennapjainkban” címmel. Szpisák Attila evangélikus lelkész által vezetett beszélgetést követően a tojásfestés következett, megmutatva a fiatalabbaknak, kisebbeknek, hogy is volt régen, hogyan készítették a háziasszonyok, lányok a húsvéti tojást, mivel várták a locsolókat. A különböző népi kézműves technikákkal készült húsvéti tojás mellet megcsodálhatták és ki is próbálhatták a résztvevők a csipkeverést. A kellemes hangulatról tótkomlósi népzenészek gondoskodtak.  A délután folyamán a tótkomlósi néptáncosokkal közös tánc és éneklés várta a vendégeket. A rendezvény elmaradhat elemeként húsvéti kaláccsal, főtt kolbásszal és süteményekkel kedveskedtek a helyiek. Az együtt ünneplésnek mindenkor közösségmegtartó ereje volt, és van ma is – ezen a napon megtapasztalta ezt minden jelenlévő.

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg (1453×1004)

Rendhagyó tárlatlátogatásra invitálunk mindenkit!

A "Népi textíliák a mai életünkben” című országos pályázati kiállítás ugyan jelenleg is áll Békéscsabán, a Megyei Könyvtárban, de sajnos a vírus miatt nem látogatható.
Dőljenek, hátra a fotelben, nézzék végig a videókat és gyönyörködjenek az alkotók szebbnél szebb munkáiban!
A kétrészes, összesen közel húsz-huszonöt perces film adjon mindenkinek örömet és reményt arra, hogy ez a rémálom rövidesen befejeződik és ismét visszatérhetünk a megszokott, vagy egy kicsit megváltozott életünkhöz.
A filmek az egyesületünk YouTube csatornáján bármikor megtekinthetők, azonban az alábbi két linkre kattintva máris láthatók.

Jó egészséget kívánunk ! #maradjotthon
Cs, okt. 15, 2020
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület „Innováció a kézművességben” című -...
Cs, okt. 01, 2020
Az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a...
Cs, júl. 09, 2020
Kedves Alkotók! Az idei év sok váratlan fordulattal lep meg bennünket, amelyek között vannak jók...
K, jún. 23, 2020
Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani a közelmúltban megjelent Magyar Falu Program Falusi Civil...
P, jún. 19, 2020
A mai naptól, a veszélyhelyzet megszűnésével újraindulhatnak a közművelődési tevékenységek,...
K, jún. 16, 2020
A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás...
Cs, jún. 04, 2020
Egyesületünk, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, különböző partnerszervezetekkel közösen 1989...
P, máj. 29, 2020
NÉPI KÉZMŰVES NAPKÖZIS TÁBOROK A NÉPMŰVÉSZETI ALKOTÓHÁZBAN BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI U. 32. A Békés...
Szo, máj. 16, 2020
Júniusra tervezett rendezvényeink - a koronavírus miatti jogi szabályozásra tekintettel -...