EFOP-1.3.5-16-2016-00026 - "Közösségek fejlesztése a népművészet eszköztárával Békés megyében"
Családi Napok Mezőkovácsházán és Tótkomlóson

2017. május 21-én rendeztük meg a Családi Napot, ahol a gyermekek, szüleik és nagyszüleik közösen tölthették el a szabadidejüket. A családokat számos programmal vártuk, ahol népi kismesterségekkel ismerkedhettek meg, mesterség bemutatókat láthattak, különböző sportolási lehetőségeket vehettek igénybe. A családok tagjai színes programok közül választhattak. Köztük volt a népszerű folklór műsor és táncház. A gyerekek szüleikkel gyorsan táncra perdültek és közben közös éneklés is kialakult. A nap célja volt a szórakoztatás, ismeretszerzés mellett a közösségépítés a népművészet eszköztárával (folklór műsor, táncház, kézműves foglalkozások, népi kismesterség bemutatók).

További célunknak tartottuk a résztvevők figyelmének felhívását az egészség megőrzésére különböző egészségügyi mérésekkel, tanácsadásokkal, valamint az egészségtudatos életmód népszerűsítését a sportprogramok által.

Tótkomlóson 2017. augusztus 26-án került sor a projekt keretében a Családi Nap megvalósítására. A programban a program során együttműködő partnerszervezetünk a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség által gondozott közösségek tagjai, illetve Tótkomlós lakossága került meghívásra. A résztvevők egészen a legapróbbaktól az idősebbekig egy kellemes délutánt tölthettek el, foglalkozásokon vehettek részt a népi kézműves játszóházakban, valamint a programot néptáncbemutató és közös táncház színesítette. A Családi Napon a népművészeti programelemeken kívül a vendégek ízelítőt kaptak a tótkomlósi gasztronómiából, illetve a helyi civil szervezetek közreműködésével betekintést nyertek a helyi értékekbe, mindazokba a kincsekbe, amit igyekszünk megőrizni a felnövekvő nemzedék számára.

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg (1453×1004)

Rendhagyó tárlatlátogatásra invitálunk mindenkit!

A "Népi textíliák a mai életünkben” című országos pályázati kiállítás ugyan jelenleg is áll Békéscsabán, a Megyei Könyvtárban, de sajnos a vírus miatt nem látogatható.
Dőljenek, hátra a fotelben, nézzék végig a videókat és gyönyörködjenek az alkotók szebbnél szebb munkáiban!
A kétrészes, összesen közel húsz-huszonöt perces film adjon mindenkinek örömet és reményt arra, hogy ez a rémálom rövidesen befejeződik és ismét visszatérhetünk a megszokott, vagy egy kicsit megváltozott életünkhöz.
A filmek az egyesületünk YouTube csatornáján bármikor megtekinthetők, azonban az alábbi két linkre kattintva máris láthatók.

Jó egészséget kívánunk ! #maradjotthon
Cs, okt. 15, 2020
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület „Innováció a kézművességben” című -...
Cs, okt. 01, 2020
Az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a...
Cs, júl. 09, 2020
Kedves Alkotók! Az idei év sok váratlan fordulattal lep meg bennünket, amelyek között vannak jók...
K, jún. 23, 2020
Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani a közelmúltban megjelent Magyar Falu Program Falusi Civil...
P, jún. 19, 2020
A mai naptól, a veszélyhelyzet megszűnésével újraindulhatnak a közművelődési tevékenységek,...
K, jún. 16, 2020
A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás...
Cs, jún. 04, 2020
Egyesületünk, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, különböző partnerszervezetekkel közösen 1989...
P, máj. 29, 2020
NÉPI KÉZMŰVES NAPKÖZIS TÁBOROK A NÉPMŰVÉSZETI ALKOTÓHÁZBAN BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI U. 32. A Békés...
Szo, máj. 16, 2020
Júniusra tervezett rendezvényeink - a koronavírus miatti jogi szabályozásra tekintettel -...