Szent Gergely Népfőiskola

 

„Népzenétől a kortárs zenéig”
A Békés Megye Népművészetéért Alapítvány tevékenysége, kiemelt pályázati projektje

  

Konzulens: Gulyás Zsuzsanna

Készítette:Kölcseyné Balázs Mária
Finanszírozás szervező, forráskutató és támogatáskezelő szakmenedzser
2014.

„A lélek mechanizálódásától csak az ének szelleme véd meg”.
(Kodály Zoltán)

 

 

Bevezetés

 

A Békés Megye Népművészetéért Alapítvány 1990-től működik, 1998. január 1-től közhasznú szervezet.

Fő feladatának tekinti a népművészet, ezen belül kiemelten a tárgyalkotó- tárgyformáló népi kézművesség hagyományainak összegyűjtését, ápolását, a mai kornak megfelelő népi, iparművészeti alkotásokon keresztül a közízlés formálását.

Kiemelt projektként a TÁMOP 3.2.13 konstrukció keretében „Népzenétől a kortárs zenéig” címmel 12 hónapos tevékenység valósul meg a Dél-alföldi régióban, Békés megyében, azon belül 4 település 7 intézményében. A szervezet nyitott a népművészet egyéb ágai felé is, így fordulhatott elő, hogy felkarolt egy közösségi kezdeményezést, s felvállalta, hogy nyertes pályázat esetén főpályázóként lebonyolítója lesz a „Népzenétől a kortárs zenéig” című projektnek.

A Békés Megye Népművészetéért Alapítvány kiváló zenei szakemberek segítségével benyújtotta a pályázatát, s bár első alkalommal tartaléklistára került, 2013 szeptemberében a projekt elnyerte a 23.072.890Ft igényelt támogatást, s így 2014. január 1-től megkezdődhettek a tervezett tevékenységek.

A projekt keretében lehetőség kínálkozik a népdal, népzene megismerésére, a hangszeres zenei közösségi ismeretszerzésre, a hagyományok beépítésére a kortárs zenébe. A résztvevő gyermekek az ismereteik bővülése mellett az közösségi együttlét, az előadói-alkotói örömet is megélik. Jól szolgálják ezt a 12 hónap alatt megvalósuló 12 db heti, és 3 db havi zenei szakkörök, a 15 alkalommal megrendezendő témanapok és a 2 db bentlakásos témahét, továbbá a tehetséggondozás 40 alkalma, melyek egyben a tehetséges fiatalok támogatásának, segítésének tanórán kívüli lehetőségei is.

Dolgozatomban az alapítvány sokrétű tevékenységét, azok forrásait, s kiemelten a megvalósuló TÁMOP projektet szeretném bemutatni, ezen keresztül ismertetve egy európai uniós projekt megvalósításának szakmai és pénzügyi eredményességét és nehézségeit a civil szférában.

 


A teljes szakdolgozat letölthető az alábbi linkre kattintva:

nepzenetol_a_kortars_zeneig_kolcseyne_b_maria_szakdolgozat.pdf

A Békés Megye Népművészetéért Alapítvány 1990-től működik, 1998-tól közhasznú szervezetként. A szervezet felkarolt egy közösségi kezdeményezést, s felvállalta, hogy főpályázóként lebonyolítója lesz a NÉPZENÉTŐL A KORTÁRS ZENÉIG című projektnek.

A Békés Megye Népművészetéért Alapítvány kiváló zenei szakemberek segítségével nyújtotta be pályázatát. A TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0047 azonosítószámú projekt 23.072.890Ft támogatást nyert, s így 2014. január 1-től megkezdődhettek a tervezett tevékenységek.

 

Projektünk Békés megye 4 településén, 7 intézményben valósult meg. Az együttműködésbe bevont 7 intézmény között 2 óvoda, 3 általános iskola és 2 középiskola található.

A partneriskolákban-óvodákban, illetve a közvetlenül a tagintézményekben érintett gyerekek száma 2.429 fő.

A 12 hónap alatt megvalósult 12 db heti, és 3 db havi zenei szakkör, 15 alkalommal rendeztünk témanapokat, lebonyolítottunk 2 db bentlakásos témahetet, továbbá 40 alkalommal tehetséggondozást.

Az alapítvány vonzáskörében tevékenykedő alkotók, előadók mindannyian felkészült szakemberek, akiknek több éves gyakorlata van az ismeretátadásban a zenei előadóművészet területén. A népzenéből kiindulva a fiatalokat vonzó mai zenéig terjedt a tematika, s olyan kiváló zenei oktatók vállalták a közreműködést a projektben, mint az országosan is elismert Benkő Zsolt, a neves blues-zenész Borsodi László, a Bostonban végzett, Príma díjjal elismert Cseh István. Megtisztelt bennünket azzal, hogy elfogadta felkérésünket az egyik legnépszerűbb zenész és kiváló oktató Hevesi Imre, a zenei utánpótlás nevelés elismeréseképp Békéscsaba Ifjúságáért díjjal kitüntetett Lustyik István, Petruska András, aki „egyszemélyes zenekarként” járja az országot nagy sikerű koncertjeivel, és a feltörekvő fiatal tanítványok közül Kölcsey Szabolcs és Skultéti Zoltán.

A tevékenységek során lehetőség kínálkozott a népdal, népzene megismerésére, a hangszeres zenei közösségi ismeretszerzésre, a hagyományok beépítésére a kortárs zenébe. A résztvevő gyermekek az ismereteik bővülése mellett az közösségi együttlét, az előadói-alkotói örömet is megélhették. A Népzenétől a kortárs zenéig projekt jól szolgálta e célokat.

Rendhagyó tárlatlátogatásra invitálunk mindenkit!

A "Népi textíliák a mai életünkben” című országos pályázati kiállítás ugyan jelenleg is áll Békéscsabán, a Megyei Könyvtárban, de sajnos a vírus miatt nem látogatható.
Dőljenek, hátra a fotelben, nézzék végig a videókat és gyönyörködjenek az alkotók szebbnél szebb munkáiban!
A kétrészes, összesen közel húsz-huszonöt perces film adjon mindenkinek örömet és reményt arra, hogy ez a rémálom rövidesen befejeződik és ismét visszatérhetünk a megszokott, vagy egy kicsit megváltozott életünkhöz.
A filmek az egyesületünk YouTube csatornáján bármikor megtekinthetők, azonban az alábbi két linkre kattintva máris láthatók.

Jó egészséget kívánunk ! #maradjotthon
Cs, jún. 04, 2020
Egyesületünk, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, különböző partnerszervezetekkel közösen 1989...
P, máj. 29, 2020
NÉPI KÉZMŰVES NAPKÖZIS TÁBOROK A NÉPMŰVÉSZETI ALKOTÓHÁZBAN BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI U. 32. A Békés...
Szo, máj. 16, 2020
Júniusra tervezett rendezvényeink - a koronavírus miatti jogi szabályozásra tekintettel -...
Sze, ápr. 01, 2020
Pályázati felhívás online népművészeti módszertani tartalmak elkészítésére Hiszünk abban, hogy a...
V, márc. 15, 2020
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület - tekintettel a koronavírus járvány miatti helyzetre -...
Sze, márc. 04, 2020
MEGHÍVÓ XVII. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ PÁLYÁZATI KIÁLLÍTÁS A...
P, febr. 14, 2020
Gyapjúszövő, mézeskalács-készítő és csipkekészítő csoportok indulnak Békéscsabán, a „Tégla”...
Szo, febr. 08, 2020
A szakképzés átalakulóban van hazánkban, Az elmúlt évben megjelent felnőttképzési törvény úgy...
Sze, jan. 08, 2020
2020. Élő Népművészet A Fenntartható hagyomány XVII. Országos Népművészeti Kiállítás Pályázati...