| XI. Körös - völgyi Sokadalom |
|
| 2010. június 26. | |
|
XI. Körös-völgyi Sokadalom 2010. július 2-4.
Ez évben, tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Körös-völgyi Sokadalom, a Dél-Alföld népművészetének ünnepe, amely sokszínű programkínálatával várja a Gyulára látogatókat, a vár előtt, erre az alkalomra kialakított sokadalmi téren.
A rendezvény célja a Dél-alföld sokszínű folklórhagyományainak, a soknemzetiségű élő néptánc és népi kézműves kultúrájának bemutatása. Az ide látogatók a színvonalas rendezvényen egy igazi „élő forgatagba” kerülnek, több száz néptáncos, kézműves, vásári komédiás szórakoztatja a vendégeket.
A három nap alatt a „Születéstől a gyerekszobáig” címmel egy kiállítás is láthatnak az érdeklődők. A forgatagot gazdagítja a péntek esti menettánc – a helyi művelődési központtól a várig – amely igen népszerű a rendezvényre látogatók körében. A Körös-völgyi Sokadalom a Gyulai Várszínház évadnyitó rendezvénye, így természetesen az ágyúlövés is felhangzik majd az ódon falak mögül. A program részeként kerül megrendezésre a IV. Országos Gyermektánc Fesztivál 7 magyar gyermek együttes közreműködésével és a IV. Határmenti Művészeti Találkozó, amelynek keretében Erdélyből, a Vajdaságból is érkeznek énekesek, zenészek, táncosok, mesemondók, vásári komédiások. Hagyományosan a sokadalom része a Viharsarki Táncosok Találkozója, az idén tizennegyedik alkalommal fogadja az érdeklődőket. 2010. július 3-án több mint 10 Békés megyében működő gyermek és felnőtt táncegyüttes mutatja be az elmúlt év legsikeresebb koreográfiáját délután, illetve az este lebonyolított Viharsarki néptáncgálán. A rendezvény három napja alatt több mint 1200-an gondoskodnak arról, hogy az idelátogatók kellemes élményekkel gazdagon térjenek haza, többek között 1000 fellépő, 200 kézműves. A színpadi produkciók mellett népi gyermekjátékok és táncház is várja a néptánckedvelőket. Természetesen vásárfia nélkül sem távozhatnak a sokadalomból. Népi iparművészek garantált minőségű, tradicionális esztétikai értékeket képviselő alkotásait is megvásárolhatják. A gyermekek mindhárom nap alatt „Sárkányföldön” és „Hetedhétországban” tehetnek látogatást és bekukucskálhatnak a „Vasorrú bába” mézeskalács házikójába. A gazdag folklórprogram, a magyaros vendéglátás mellett „Nyanyicska” konyhája (szlovák ételek) is várja a látogatókat.
Szeretettel vár mindenkit Gyula városa és a szervezők: a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Iroda, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület, Gyulai Várszínház, Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., Viharsarok Néptáncszövetség a Dél-alföld folklór ünnepére, ahol a tájegységre jellemző néphagyományokból, tárgyi és kézműves kultúrából kaphatnak ízelítőt.
Részletes program:
2010. július 2., péntek 10.00 Szekeres hírnökök közhírré teszik a Körös-völgyi Sokadalom kezdetét Gyula városában 16.00 „Születéstől a gyerekszobáig” című kiállítás megnyitója 16.15 ”Tágasságot nekünk es” 18.30 Menettánc a művelődési központtól a gyulai várig 18.45 Muzsikál a Folt Zenekar 19.30 A Körös-völgyi Sokadalom és a Gyulai Várszínház 47. évadjának megnyitója 20.30 A IV. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsora a Tószínpadon Közreműködnek: Bokréta Táncegyüttes – Ráckeve, Csata Táncegyüttes Kiskamasz Csoportja – Isaszeg, Dobbantó Táncegyüttes – Szegvár, Dobogó Gyermektáncegyüttes és Zubogó Gyermektánccsoport – Sátoraljaújhely, Hétpróbás Néptánciskola – Békéscsaba, Sköcök és Vackor Gyermektáncegyüttes – Szarvas 2010. július 3., szombat A IV. Határ Menti Művészeti Találkozó vendégei: 10.30 Az aranyszőrű bárány Előadják: Pajkos Kölykök – Körösladány Közben mesét mond a kicsiknek Havran Mihály mesemondó – Körösladány 11.00 Fehérlófia Előadják: Ludas Matyi Művészeti Egyesület – Ludas (Vajdaság) 13.30 Dél-alföldi Fazekasverseny 14.30 II. Dél-alföldi Fafaragóverseny 15.30 Vajdasági népmesemondók, népdalénekesek a színpadon
16.00 Viharsarki Táncosok XIV. Találkozója Közreműködnek: Belencéres Táncegyüttes – Békés, Biharsány Táncegyüttes – Biharugra és Körösnagyharsány, Furta Táncegyüttes – Furta, GYAKI Alapfokú Művészetoktatási Iskola – Gyula, Gyepesmenti Tánccsoport – Kötegyán, Hétpróbás Néptánciskola – Békéscsaba, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, Kis-Berényke és Berény Táncegyüttes – Mezőberény, Május Táncegyüttes – Dombegyház és Battonya. Közben mesét mond a kicsiknek: Szabó Kinga mesemondó – Szeghalom 18.30 A"Klások" Néptáncegyüttes (Szlovákia) 19.15 "Kunovjan" Néptáncegyüttes (Csehország) 20.30 Viharsarki Néptáncgála a Tószínpadon Közreműködnek: Balassi Táncegyüttes – Békéscsaba, Balkán Táncegyüttes – Békéscsaba, Belencéres Táncegyüttes – Békés; Berény Táncegyüttes – Mezőberény, GYAKI Alapfokú Művészetoktatási Iskola – Gyula, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, Tabán Táncegyüttes – Békéscsaba 2010. július 4., vasárnap 8.00 Körös-völgyi főzőverseny – szabadtűzön főtt ételek megmérettetése 11.00 A Viharsarok legfinomabb pogácsája – pogácsasütő verseny zsűrizése A IV. Határ Menti Művészeti Találkozó vendégei: 10.30 Magelona históriája Előadja: Árkádia Gyermek és Ifjúsági Színház Lilliput Társulat – Nagyvárad (Románia) 14.00 II. Dél-alföldi Mézeskalács-díszítő Verseny 15.30 Nefelejcs Népdalkör – Csorvás 15.45 Gyöngyvirág Tánccsoport – Kisiratos (Románia) 16.15 Rozmaring Citerazenekar – Csorvás 16.30 – 17.00 Zaránd Táncegyüttes – Arad (Románia) 17.00 „Az ügyes kismalac” – interaktív bábelőadás Előadják: Izabela Mos és Mircea Mos bábművész – Arad (Románia) 18.00 Kanalas Éva népdalénekes műsora 18.30 A Körös-völgyi főzőverseny és a „Viharsarok legfinomabb pogácsája” – pogácsasütő verseny eredményhirdetése 19.00 A békéscsabai Balassi Táncegyüttes Őszülő Halánték Csoportjának műsora A Körös-völgyi Sokadalom teljes időtartama alatt népi kismesterség bemutató, játszóház és népművészeti vásár várja az érdeklődőket: az Artera Alapítvány Székelyudvarhely, a Bajai Kézműves Egyesület – Baja, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület – Békéscsaba, a Dél-magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete – Csongrád, a Napsugaras Dél-Tisza Menti Népművészeti és Kulturális Egyesület – Szeged, a Duna-Tiszaközi Népművészeti Egyesület – Kecskemét, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület – Szolnok, az Apáról-Fiúra Alapítvány – Törökszentmiklós, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület – Debrecen, a Bihari Népművészeti Egyesület – Berettyóújfalu tagjainak közreműködésével. Ismerje meg a kézműves mesterségeket: szövés, fonás, csipkeverés, fafaragás, csuhé-, szalmafonás, nemezelés, agyagozás, bőrözés, gyöngyfűzés, tojásfestés, cserépkályha, kandalló, mézeskalács készítés, viseletvarrás, tökkarcolás, hajfonás. A rendezvény ideje alatt minden nap 17.00 órától íjász bemutatót tart a Kerecsényi Íjász Egyesület. Az érdeklődők a rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthetik a „Születéstől a gyerekszobáig”című kiállítást. A gyermekek mindhárom nap alatt „Sárkányföldön” és „Hetedhétországban” tehetnek látogatást és bekukucskálhatnak a „Vasorrú bába” mézeskalács házikójába. A gazdag folklórprogram, a magyaros vendéglátás mellett Nyanyicska” konyhája (szlovák ételek) is várja a látogatókat. Rendezők: Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Iroda, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület, Gyulai Várszínház, Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., Viharsarok Néptáncszövetség A rendezvény támogatói: NKA, Békés Megye Önkormányzata, Békés Megyei Jókai Színház, Békés Megyei Hírlap, Gyula Város Önkormányzata, Gyula TV, Gyulai Hírlap, Székely Tűzifa – Gyula, Fenyves Hotel – Békéscsaba, Harruckern János Közoktatási Intézmény – Gyula, Vendégváró, Irány Magyarország!. A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. |


